Búcsú
Kedves Betegtársak, Egyesületi tagok, Orvosok és Partnerek!
A legtöbb ember életében eljön az a pillanat, amikor egy nehéz és fájdalmas döntést kell hoznia. Az én életemben ez az idő most jött el, s úgy döntöttem, hogy 2015. február 28-án leköszönök a Schopper Gabriella Magyar Lupus Egyesület elnöki posztjáról.
Kedves Betegtársak, Egyesületi tagok, Orvosok és Partnerek!
A legtöbb ember életében eljön az a pillanat, amikor egy nehéz és fájdalmas döntést kell hoznia. Az én életemben ez az idő most jött el, s úgy döntöttem, hogy 2015. február 28-án leköszönök a Schopper Gabriella Magyar Lupus Egyesület elnöki posztjáról.
2007 óta vezetem a Magyar Lupus Egyesületet. Büszke vagyok, hogy sikerült megmentenem Schopper Gabriella „hagyatékát”, s egy hosszadalmas önkéntes munka eredményeként egy európai színvonalú egyesületet valósíthattam meg. Elmondhatom, hogy az egyesületben minden álmomat és minden tervemet sikerült valóra váltanom. Lett az egyesületnek magazinja, hírlevele, weblapja, DVD-je, sok-sok betegfórumot rendeztem meg, és sikerült a Lupusz Világnapi rendezvényünket is megvalósítani.
Amikor elvállaltam a Magyar Lupus Egyesület vezetését, nem gondoltam arra, hogy milyen sok feladat vár rám, de azt sem, hogy sok baráttal leszek gazdagabb. A 8 év alatt nemcsak barátságokkal gazdagodtam, hanem az igaz szerelmet is itt leltem meg. Amikor a betegtársakkal beszélgettem, azt tapasztaltam, hogy egy közös belső tulajdonság mindannyiunkban megtalálható: érzékenyek vagyunk, nagyon érzékenyek. Egészséges embertársainkkal ellentétben bennünket sokkal nehezebben érintenek a körülöttünk lévő világ változásai, nehezebben viseljük ha megbántanak bennünket, nehezebben dolgozzuk fel a csalódásokat. Érzékenyek vagyunk, ezért van lupusz betegségünk. De én úgy gondolom, hogy érzékenységünk miatt ezzel a betegséggel értékesebbek is vagyunk.
Sajnos kudarcokban is volt részem, talán azért, mert egyik rossz tulajdonságom, hogy rossz „emberismerő” vagyok. Az utóbbi nyolc év alatt a sok-sok barát mellett néhány jellemtelen emberrel is összesodort az élet, s az ebből fakadó konfliktusokat nehezen vagy egyáltalán nem tudtam kezelni.
Azt mondják, 7 évente megújul az ember. Ez a megújulás nálam a 8. évben jött el, és ez vár most az egyesületre is. Arra az egyesületre, amelyet Schopper Gabriella alapított 1993-ban, és arra az egyesületre, amelynek működnie kell, mert a magyar lupusszal élő betegek csak erre számíthatnak.
Természetesen nem „hagyom magára” az egyesületet, kisebb feladatokat elvállalok, mint önkéntes. Az idei tavaszi betegfórumot és a Lupusz Világnapi rendezvényünket még én szervezem meg, s mindenben segítségére leszek a közgyűlésünkön megválasztott új ügyvezetőnek is. Nem elírás, azt szeretném, ha alapszabályunkat módosítva 1 fő elnök és 2 fő alelnök helyett csak 1 fő ügyvezetője lenne az egyesületünknek, mert én úgy látom, hogy hosszútávon és fenntarthatóan csak így tud hatékonyan továbbműködni egyesületünk. Azt szeretném, ha a megválasztott ügyvezető munkáját legalább 10 fő önkéntes segítené. Önkéntesekre nagy szükség van, csak ez garantálja a minőségi közhasznú tevékenységet.
Köszönöm Mindazoknak a támogatást, akik az utóbbi nyolc év alatt kiálltak mellettem és segítették munkámat! Szeretnék köszönetet mondani az Orvosoknak, akik szabadidejüket feláldozva, sokszor fárasztó ügyeletek után is színvonalas előadásokat tartottak, vagy írtak magazinjainkba, segítették munkámat. Köszönöm a sok barátságot és a kedves szavakat!
Szerencsésnek érzem magam, hogy az elmúlt 8 évben én vezethettem a Magyar Lupus Egyesületet, és dolgozhattam a magyar autoimmun betegekért. Dsida Jenő soraival szeretnék elköszönni:
„Jöhet ezután százszor is az ősz,
Az én szememnek nem hull már a könnye,
Tavaszi rózsa, megtanultam tőled,
Hogy nem búcsúzunk senkitől,
És semmitől és sohasem örökre!”
Barátsággal és szeretettel:
Purgel Zoltán